Nemzeti kisebbségek helyzete az Európai Unióban

2024 nov 21.

Ezzel a címmel szervezett kétnapos konferenciát november 7-8-án a Miniszterelnökség Budapesten a Bolgár Művelődési Központban.

A rendezvényen a 13 őshonos magyarországi nemzetiség mellet az Európai Unió kisebbségeinek képviselői is részt vettek.

Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnökhelyettes nyitotta meg a konferenciát. Az első napon a németországi dánok, frízek és szorbok, a dél-tiroli népcsoportok, a Franciaországban élő németek, illetve a szlovén kisebbség mutatkozott be. Kísérőprogramként a hazai nemzetiségek kultúrcsoportjai léptek fel. A magyarországi németséget a Biatorbágyi Fúvószenekar képviselte.

Pénteken magyar nemzetiségpolitikával foglalkozó szakemberek előadásaira került sor. Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az őshonos nemzetiségek helyzetéről számolt be, Sztojka Attila, Társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár pedig a cigányság körében elért eredményekről.

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár zárta a konferenciát. A rendezvényen jelen volt Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke. (A Módszertani Központ munkatársai is részt vettek a konferencián.)

További hírek

A lélek képekkel táplálkozik

A lélek képekkel táplálkozik

A mesesín éppoly egyszerű, mint amilyen ötletes: csupán egy 3 vezető horonnyal ellátott fadeszkából áll. Ezekbe a barázdákba kartonfigurákat, képeket vagy kártyákat lehet behelyezni, mozgatni és így figurák között kapcsolat jön létre.
A mesesín elősegíti a nyelvi készségek, a mesélési és hallgatási készség, a figyelem és a koncentráció fejlődését.

Digitális Antológia – Az irodalom, mint az identitás fejlesztésének eszköze

Digitális Antológia – Az irodalom, mint az identitás fejlesztésének eszköze

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LdU) és a Magyarországi Német Pedagógiai és Módszertani Központ, mint a projekt szervezői a következő célokat követték: Egyrészt lehetőséget kívántak teremteni a szerzők számára, műveik publikálására, másrészt könnyebben hozzáférhetővé kívánták tenni a legújabb műveket a pedagógusok és az érdeklődők számára.

„Liedermappe” – Kincs a nemzetiségi nevelésben

„Liedermappe” – Kincs a nemzetiségi nevelésben

A „Liedermappe”, az új, innovatív projektünk, kifejezetten azon tanárok igényeihez igazodik, akik szeretnék megismertetni diákjaikat a német nemzetiségi népdalok szépségével és sokszínűségével.